Pályázati beszámoló a 2025-ös Moldvai Tematikus Táborról Pályázati azonosítója: 504104/6853

3. Moldvai Tematikus Tábor

Pályázati beszámoló a 2025-ös Moldvai Tematikus Táborról
Elnyert összeg: 300 000 Ft

Pályázati beszámoló a 2025-ös Moldvai Tematikus Táborról

1. A program megvalósításának leírása és az indikátorok teljesülése A moldvai tematikus tábor sikeresen megvalósult 2025. július 7-11. között Tatán, a tervezett helyszínen, 2890 Tata, Almási u. 24. szám alatt. A célcsoport, amely főként a népművészet iránt érdeklődő, 5-25 éves gyermekek és fiatalok voltak, komplex módon ismerhették meg a moldvai csángók kultúráját. A táborban 20 fő vett részt, ami a tervezett 30-50 fős létszámkeretnek megfelelően alakult. 10 közreműködővel tudtuk hatékonyan megvalósítani a programot.

A vállalt szakmai programok teljes körűen megvalósultak az alábbi napirend szerint:

Reggel: Takarítás, ágyak rendezése, népi játékok az udvaron, majd táncórák mindkét korosztály számára. A táncórák közötti szünetekben fakultatív énektanulás a táncteremben.

Folklórismeret/kézműves foglalkozások: Gyógynövényismereti foglalkozás, szárítás, fermentálás, agyagozás, nemezelés

Közös ebéd majd élőszavas népmese hallgatás a kézműves teremben.

Délután:

Népzenei oktatás: Furulya, citera és dob különböző helyszíneken.

Kézműves foglalkozások: bernyic szövés, kantárka készítése gyöngyfűzéssel, bocskor készítés, gyöngy ékszerkészítés, varrás

Összehúzás: Közös zenélés

Táncok: moldvai táncok gyakorlása és ismétlése. (Nagyok táncai: Banumarocsini, Botosánka, Berladeánka, Cuka, Dedoj, Erdélyes, Fredelus, Gergelytánc, Hangu, Keresel, Kezes, Nyelu, Öves, Pálmoska, Pingvin, Podu, Ruszászka, Seremoj, Serény magyaros, Stica, Szerba, Tindia, Vert kezes, Zdrobuleánka.
Kicsiké: Prola, Rekecsini botosánka, serény magyaros, Cuka, Podu, Keresel, Lopós polka, Páros Hora, Vert kezes Moldvai játékok saját gyűjtés alapján.)

Szabadidő: Fürdés az udvaron felállított medencében, társasozás, Angolparti séta, Sárkányhajózás.

A napi két-három órás néptánc- és népi játékfoglalkozások, valamint a választható népzenei és kézműves foglalkozások mind a résztvevők igényeit kielégítették. A táncház és a gála is megrendezésre került, ahol a gyerekek bemutathatták a megszerzett tudást és elkészített kézműves tárgyaikat.

2. A támogatott tevékenységek szakmai vonatkozásai A tábor során a résztvevők három fő művészeti ágban mélyültek el: népi játék és tánc, népzene, valamint kézművesség. A program célja, hogy a gyerekek és fiatalok hiteles formában ismerkedjenek meg a moldvai csángók kultúrájával. A szakmai foglalkozások mind tapasztalt oktatók vezetésével zajlottak, akik mindannyian a moldvai néphagyományok kutatásában, illetve tanításában is jeleskednek.

A foglalkozások vezetői, köztük Farkas Emőke, Orbán Kata és Szentimrey Panna, Angyal Marianna, Hulinné Gyenizse Judit, Lakat Bálint, Kelemenné Goldschmidt Judit mind különleges figyelmet fordítottak arra, hogy a gyerekek korosztályuknak megfelelően, élvezetes formában sajátíthassák el a táncokat, zenéket és kézműves mesterségeket.

3. Tapasztalatok és eredményesség A tábor nagy sikerrel zárult, mind a résztvevők, és szüleik, mind a szervezők részéről pozitív visszajelzések érkeztek. A különböző korosztályok vegyes csoportban és külön is részt vettek foglalkozásokon, ami lehetőséget adott a közösségépítésre és a személyes fejlődésre. A tábor egyik különleges eleme volt a táncház és a záró gála, ahol a résztvevők bemutathatták az egy hét alatt megszerzett tudásukat. Ezek az események nemcsak a tanulás, de a közösségi élmény szempontjából is kiemelkedőek voltak.

A támogatott tevékenységek, beleértve a népi játékok, táncok és zenei foglalkozások, valamint a kézműves mesterségek oktatása, mind hozzájárultak a tábor szakmai céljainak teljesítéséhez. A résztvevők visszajelzése alapján a tábor nemcsak szórakoztató, hanem oktatási szempontból is rendkívül hasznos volt, a moldvai kultúra iránti érdeklődésüket tovább mélyítette.

4. A kitűzött célok elérése A tábor legfontosabb célja a moldvai csángó kultúra hiteles bemutatása és továbbadása volt, amely teljes mértékben megvalósult. A résztvevőknek lehetőségük volt mélyebb megértést szerezni a moldvai táncokról, zenéről, valamint kézműves mesterségekről. A foglalkozások során elsajátították a citera, furulya és dob alapjait, illetve kipróbálhatták a szövés és bocskor készítés mesterségét is.

A résztvevők számában, programok megvalósításában és a költségek tervezésében az előzetes indikátoroknak megfelelően teljesítettük a pályázatban foglaltakat. A tábor költségei a tervezett összköltségkereteken belül maradtak, a bevétel és a támogatás is a várt mértékben érkezett be.

Összefoglalás A moldvai tematikus tábor sikeresen megvalósult, a kitűzött szakmai célok teljesültek, és a résztvevők körében nagy elégedettséget aratott. Reméljük, hogy a jövőben is folytathatjuk e hagyományőrző kezdeményezést, és további támogatás révén még több gyermeknek és fiatalnak nyújthatunk betekintést a moldvai néphagyományok gazdag világába.

Média megjelenések: Újság cikk megjelenés nem volt. A helyi televízió készített riportot rólunk. Egyéb internetes megjelenés facebook oldalunkon történt.

https://www.facebook.com/tataisokadalom

TV megjelenés: https://www.facebook.com/watch/?v=24031355479862347&rdid=6568Bn586qleLLVW