
A Kulturális és Innovációs Minisztérium döntése alapján az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kezelt 2023. évi Csoóri Sándor Alapból a
Tatai „Kenderke” Néptánc Egyesület 1 100 000 Ft-ot nyert. A támogatás intenzitása 100%. A támogatott tevékenység megvalósításának időtartama: 2024. július 1. – 2025. augusztus 31.
A pályázati támogatás az együttes kitűzött céljaink megvalósulást nagymértékben segítette.
A támogatás célja és eredményei a tervezettekhez képest nagymértékben megvalósultak.
Hozzájárult az oktatók díjának kifizetéséhez, zenekari kíséret támogatásához, weboldal üzemeltetéséhez, viselettár bővítéshez, szenior csoportokkal való találkozáshoz, közösségépítéshez is.
A projekt során a csoport lehetőséget kapott a szilágysági és moldvai táncanyag elmélyítésére, továbbá a magyarpalatkai táncanyag megismerésére.
A heti rendszerességű próbák során Farkas Emőke és Porvai Gergely kalauzolta a csoportot a választott táncanyag világába és gondozta a korábbi koreográfiákat (moldvai Kecskevásár és a szilágysági „Megkapáltuk szőlleinket”, melyben egy pincejelenetet örökítünk meg. Előbbi a XI. Forgórózsa Fesztivál Karéjos Felnőtt és Szenior Néptánc Találkozóján a szakmai zsűri arany minősítéssel méltatta, utóbbi egy évvel később ugyan ezen a fórumon ezüst minősítést szerzett.)
Több szakmai fórumon, szeniortalálkozón vettünk részt:
IX: Röppenj Pulyka – Mosonszentmiklósi Táncalkalom: 2024. október 19. Mosonszentmiklós
„Van még Bennünk” – Győrújbaráti Szenior Találkozó!: 2024. november 9., Győrújbarát
Nyárköszöntő Fesztivál „Ide lábam ne tova, hátra van még a java!” 2025. május 31., Budapest
Tatai Sokadalom „Az én lábam kijárja, mert ez szokott a táncra” – Örökifjú, szenior Néptánctalálkozó, 2025.június 15. Tata
A találkozók mellett a V. Komárom –Esztergom Vármegyei Tánczfórumon is bemutatkoztunk Tatabányán a Vértes Agórájában, 2024. március 29., Tatabánya
Bemutatóinkat többnyire élőzenével sikerült megszerveznünk, Állandó moldvai zenei kíséretünk Szentimrey Panna, Lakat Bálint és Tóth Fanni. A szilágysági koreográfiát Németh Dénes és Zenekara kísérte.
A fellépéseken túl idén is részt vettünk a 25. Tatai Sokadalom lebonyolításában és házigazdái voltunk „Az én lábam kijárja, mert ez szokott a táncra” – Örökifjú, szenior Néptánctalálkozónak is, ahol mellettünk 10 szenior csoport lépett színpadra.
Meglévő viselettárunkat is sikerült még bővítenünk.
Az együttes alapvető működését is támogatta a pályázat.
Rendszeres résztvevői voltunk a Tatai „Kenderke” Néptánc Egyesület által szervezett táncházaknak, Regölésnek , Fergeteges Farsangnak, Böjti karikázónak.
A helyi és környékbeli bemutatóknak, fellépéseknek köszönhetően sokan érdeklődtek, az esetleges későbbi becsatlakozás lehetőségéről. A táncházakban is szívesen állnak be az együttes tagjai mellé.
A tánccsoport a kialakult kapcsolati tőkének köszönhetően, egyre többször megy országos rendezvényekre, nagyobb táncházakba is, mint például az Országos Táncháztalálkozó, Népzenész bál, Felvidéki Táncháztalálkozó.
Sajnos az erdélyi – moldvai út nem tudott ezúttal sem megvalósulni a költségvetés miatt, de továbbra is elsődleges terveink között szerepel a tanult táncanyagot eredeti környezetében is megtapasztalni, táncolni, így táncházi fórumokon, például Csángóbálban tudtuk érvényesíteni a már elsajátított lépéseket.













