A Tatai Szarkalábak Táncegyüttes 2007-ben alakult. Azóta szerves részévé váltunk a Kenderke Műhelynek. Az annak idején a gyermekeiket néptáncra járató szülőkből lelkes csapat jött össze, amely az évek során kibővült barátokkal és a magyar néptánc iránt érdeklődő felnőttekkel. Heti egy alkalommal, szerda esténként vannak a próbáink Tatán, a Kenderke Székházban.
Aktívan részt veszünk hagyományéltető rendezvényeken, mint például a Virágvasárnapi böjti karikázón, regölésen, Fergeteges farsangon, táncházakban. A Tatai Sokadalom házigazdái között is ott vagyunk. Mindemellett aktív kapcsolatokat ápolunk a környékbeli és testvértelepülések táncegyütteseivel.
Rendszeres résztvevői vagyunk senior találkozóknak, a győrújbaráti „Van még bennünk”, a Tatai Sokadalom „Öregtáncos Színpadának.” A tavalyi évben először léptünk fel a mosonszentmiklósi „Röppenj pulyka Táncalkalmon, a Komárom – Esztergom Vármegyei Néptánczfórumon és a tatabányai Forgórózsa Fesztivál Karéjos Felnőtt és Senior Néptánctalálkozóján. Utóbbin ezüst minősítést szereztünk.
Tata és a környék egyéb rendezvényein is gyakran álltunk színpadra, mint például az Öreg-tavi Nagy Halászaton, Tatai Patara „Sarkantyú peng, szoknya lebben” Néptáncfesztiválján, Nemzetközi Fazekasmester Találkozón, Kenderke műhely magyar kultúra napi műsoraiban, vizsgaelőadásain.
Kétszer képviseltük városunkat a németországi testvérváros, Gerlingen Katalin bálján. Korábban gyakran táboroztunk Ipolyszalkán, de jártunk Gömörben és Erdélyben is. Legutóbb Kiscsőszön tartottunk edzőtábort. Kirándulásaink alkalmával igyekszünk megismerkedni a helyi értékekkel, helyi adatközlőkkel, táncanyagokkal, közösségekkel.
A tagok a próbatermen kívül is jól megértik egymást, sok időt töltenek együtt a mindennapi életben is, legyen szó akár egymás segítéséről, koncertről, táncházról, biciklizésről, tekézésről disznóvágásról, születésnapokról, évfordulókról vagy akár lakodalomról… mindenben számíthatunk egymásra.
Több táncanyaggal ismerkedtünk meg az évek során, melyekből koreográfiákat is táncoltunk. Ilyenek voltak a felcsíki, tardoskeddi, moldvai, bukovinai, bődi, szilágysági, palatkai és a tyukodi táncok. Jelenleg moldvai táncokkal foglalkozunk. Szeretjük a jókedvet, a mulatást, nótázást.